ma úgy volt, hogy tesóka pestre kirándul, de aztán meg anyuka lebeszélte őt. pánikszerű fölindultsággal tartóztatta vissza, amin kissé hüledeztem, mert nagynak tetszett előttem olyankor aggodalmaskodásában ahogyan az anyai ösztönök kifakadtak belőle, s irigyeltem is irént, mert féltéssel volt iránta. legvégül már én is marasztaltam, hogy megkímélt legyek attól, hogy anya nekem vágja a fejemhez az óvatlanságom meg még éppen ami azzal együttjár, s tőle meg aztán nem lehet tudni mikor éppen mit talál szólni harciaskodhatnékjában, mert tud néha úgy lehangolni hogy az aznapi kedélyességemnek lőttek is, s azt meg zokon venném úgyis nagyon, s megbélyegezné az elkámpicsorodás az egész mindenséget köröttem. érdekes kis illetőke különben, mert ha más nem is, de ő tipikus hangulatember, s sok dől el a reggelkor, hogy mikor éppen milyen az ébredése, és tud mindenkibe beléigázni, mardosni, s általában jó helyen megtalálja a töréspontját, ahol aztán sebeiben vájkálhat és szabadon garázdálkodhat az ott létesült heggel, s teszi is szakadatlanul, s olyankor az hidegen hagyja, hogy a másik mennyire szenvedtetik, s törődik a fölényességével csakis. élvezkedik mások kínlódtatásában. néha ő is eléggé gondterhelt és így kitombolja magát legalább, s aztán meg belenyugszik abba, hogy tette. én már ráhagyom, ha éppen engem szúr ki aznapra és próbálok nem agresszívoskodni, hanem engedem kiadni magából a gőzt. nem vagyok szigorú hozzá és másokhoz sem szerintem, s már nem is várom el tőle, hogy változzon, hanem igyekszem tolerálni őt magát ilyenként amilyen. irénen esetleg munkálkodnék és még irányítgatnám, de nagyon nem kapható rá és annál rosszabb, ha anyáskodni akarok fölötte. ő úgyis csak saját baklövéseiből fog kioktatva lenni azt is jóváhagyom már. nem csoda ugye, hogy másik osztályba íratkozott át. önállósodni akart, azaz függetlenedni a tőlem való igazodástól és ilyenkor hagyni kell magára és nem rákontrázni mindenre s megvétózni azt, amit csinált, hogy szépen elkezdhesse az életét ő a kezébe venni. van amikor sok a másikból és ezt is megértem. biztosan unható is vagyok és nagyon elege lehet a mindig egyhangú belőlem, mert nagyjából már tudja milyen vagyok és ezt is meg lehet érteni. én is nagyjából már ráismertem.
ma még fogok sétafikálni és lehet a könyvtárba is egyúttal betehetném a lábam akkor már. majd mit tudom fogom-e. kicsit most komor az idő és olyan melankólikus, de hátha kinaposodik és akkor továbbig fognék ellenni az utakon és nem elleni. még mindig nem hatékonykodok olyan ütemesen, mint az dukálna és olyan lassú vagyok azt érzem, olyan öreges. mondjuk a 17 évemmel még nem vénhedteztek le. na most hagyom ennyiben az egészet és iramodok el a géptől valamerre a nagyvilágba, hogy ne a négy fal közt búsuljak el.
