már megint én vagyok. úgy vélnék régen voltam? nem igaz, mert lehettem volna, csak nemlenni kedvemben éppen nem törődtem eme kedvem elűzésén. trehányság ez? ki tudja...->szeretek gondolkodni, irén hatására megérett gondolkodó is lehetnék, de én, a szerény, sosem leszek igazi dolgokat bevalló ember, és mindig negatívabb oldalra pártolva maradok ugyanolyan: magam. és akkor itt most meg is magyaráznám, hogy: nem is változtam.
rengeteg levelezőtársam tőlem el is szegődött, pedig énmiattam! egy társam pedig én tartom magam mellett, hogy megértessem magamról, amivel kapcsolatban pedig megértessem magáról: minő hülyeségeket beszél ő rólam. de hátha nem mindegy ez a foglalkozás... bízom magamban, miközben ostromlom magam.
irén meg ő elvan, de nem ám egyféleképpen. nem egyszerű meglevés ez. kötelességek hálójában teng. végülis legalább ő nem veszeng. én az unalom miatt őrlődök.
mindjárt vége a napnak, de nekem sosem tud vége lenni: nincs amit befejeznék benne. vagyis de: ez a végtelen, mert folytatásos poszt.
ideje nem elnyújtva írnom magamról, hiszen akkor megszegném a szerénységem. megyek, megyek....
irénes üdvözlet!
