Katalin1en

én is lehetek kibukva. tegnap kissé betelllt a pohár na. persze mármost higgadt vagyok és kutyabajom. kölcsönöztem ki könyvikéket. nem volt semmi rendhagyó ma azt leszámítva. ja és van kólám. hurrá. irénkével bóklászgattunk is kicsit, de nem voltunk túl sokáig el. zsong a fejem kissé... és nem vagyok meghibbanva. kicsit bárgyú igen, mert még mindig nem hasznosultam. leamortizálom magam csak ahelyett, hogy jobban igyekeznék a jövőmért. tanárokat szeretnék, akik jóadag eltökéltségük rámruháznák és akkor nem poshadnék idehaza se legalább annyit. már csak jelentkezők híján szűkölködök. persze lehet illetlenség volna másra ráterhelni magam.. legalább azért van bennem mégis némi elszántság. magamat is mondjuk befoghatnám tanárnak és akkor nem traktálnék mást, de lehet a mortikát majd szaván fogom már csak azért is. rendike a gyerkőc.

már odáig fajultam, hogy rászoktam a csöpögős sorozatokra. azonban ne várják tőlem, hogy romantikázzak. nem az én műfajom, különben sincs rá ambícióm. uncsizni meg bezzeg ki van az eszem tudom.. jó volna felülkerekedni a traumásságomon végre már és legyűrni a pánikságot, s nem berezelni mindig meg nyugtalankodni. nem jó a fusztráltság. nem vagyok lelki válságban már különben sem. rosszabb, ha bemesélem. ó..ezek a mindennapok..olyan sivárak, szürkék. semmi színük. zagyválkodtat egyhangúságuk; megkárosít s megmérgezi napjaim tömkelegét is. olyan megkeseredettnek érzem magam.. mindegy. majd elmúlik, ha kicsit helyrerázódok.

ezt a blogolást kezdem nem szeretni, mert nincs igazán belevalóm. azt sem tudom miről kotnyeleskedjek. nekem nincs kedvem forszírozni az élet kutyultságát meg filozófia magaslatokba szárnyalni se, ahhoz nem vagyok eléggé rendbeszedett. majd lehet egy más alkalomkor esetleg..

na mék chat-re és ott flancoskodok aztán meg könyvezek, ha már kivettem egyet kettőt.

a mai nap kissé zavart, kelekótyi vagyok. egyszerre sok érzelem dúl bennem és nem tudom kordában tartani azokat. hihetetlen, hogy mik elő nem törnek belőlem. "kikészültem" pillanatnyilag. katasztrofális. hívtam ma a levelezőpartnerem és észrevette a megzavarodottságom. égő volt, de elnézte nekem. étvágytalan vagyok. nincs gusztusom most senkihez és semmihez. a blogomra is teszek, s nagyon nem fűl fogam ahhoz sem, hogy kreáljak bele vajmit. a napjaim rosszak, mint minden kábé most. a francba..abba.. a holnaptól is frászt kapok. ja és nem vagyok sérült, csak most eléggé fusztrált és ezért hepciáskodok. bocsánat a tisztelt olvasóktól, csak most minden olyan diszharmonizált. letettem róla, hogy perpill. jópofizgassak. ez van, de van teákám és azt szürcsölgethetem, hogy legyen mibe beleunhassak legalább. most minden irritál. apám..izé.. lejáratom magam. nem is érdekel. nem akarok megfelelni sem nincsnickfiúnak (akit azért nem szólítok keresztnevén, mert aztán meg befenyít, hogy feljelentget és inkább legyen akkor anoním, mintsem tűrjem tőle azt) sem másnak most. elvagyok a teámnak oszt kifújt. elég is. úgyis lecsillapodok nemsokára és ezt a bejegyzést stornóznám majd legszivesebben, de nem fogom. belejöttem már abba, hogy szégyenkezzek. primitív vagyok, igen. kiszámítható meg hadd ne ecseteljem már.. gondoljon mindenki olyannak amilyennek akar. mit bánom én. nem hiányzik nekem, hogy pozitívként tartsanak számon. nem akarok mély nyomot hagyni akárkibe. felőlem lehetek közömbös is. bár nem fáj az se, ha útálnak, gyűlölnek, megvetnek. hidegen hagy egyszóval.

attól még kívánok szép, jó éjszakát!

megvolt ez a telózás is. már kissé el is felejtettem milyen amikor nem kertel valaki és úgy hipp hopp nyersen az orra alá dörgöli a másiknak a színtiszta igazat, pusztán, semmin nem enyhítve, s nem spékelve meg akármivel, hanem úgy mentesen mindentől; mindenféle érzelgősségtől. ez olyan hideg zuhanyként ért és még mindig úgy érzem magam mint akit tetten értek és fegyvertelenítettek is azon nyomban. ki lettem oktatva rendesen. apám..ez olyan megalázó. egy az egyben a fejemez vágni ennyi minden sokat, s még mikor alig-alig fogtam az elsőt már egyre gyűl a többi rá és tetézi azt, s csak úgy halmozodik fel nagy kupacba az egész és már ki sem látok a temérdeknyiségből. még csak visszavágni sincs érkezetem. igaza volt persze mindenben és nem is akarom ezt tovább ragozni. rendike nagyon és köszönöm neki mindezt. nem baj, ha nem volt túl kíméletes.

a holnaptól nem várok sokat mint kiszellőztetni a fejem. nem mondom, hogy nem tett jót ez a kis agymosás, csak nem vártam és most emésztem magam, s furdal belül az igazság. na mindegy.. kellett bizony ez. ma sem fogok lehet rendesen aludni. hihi. különben meg kaptam puszit. ez olyan klassz, ezértis újságolom el és nem, mert felvágnék vele. én nem vagyok valami puszilkózós, de így is tudtam örülni neki, mert ugye felnagyolom a történést. irénkétől meg győri édes jó reggelt kekszet bibibí. ráadásul egy bazi nagy csomaggal. juhú. hát nem is tudom én ezt neki hogyan megköszönni szerintem. hálás vagyok ma mindenki nagylelkűségéért. rendkívüli.

már lassan éjfél és a ma a holnapba lép. szunyókálnak idehaza én meg nem férek a bőrömbe. ez a nap olyan kínos volt..

most is olyan szomorkás a közeg, olyan sápadt és hideg, mintha engem tükrözne vissza kicsit. bár az, hogy megkeményültem kissé erős kifejezés, inkább komolyodtam talán és megtanultam igazán becsülni. persze most kibillent a lábam alól a talaj és kóválygok, mert instabil vagyok, de lehet lesz majd mikor nem leszek és akkor kiegyensúlyozottá válok, s megfontoltabbá is feltehetően és bizti jó lesz, vagy legalábbis jobb mint a most, s újjonghatok nagyba. néha úgy összezagyvul minden, s olyan káoszos is; összevissza, mintha egészen nem volnék magamnál, s kergülnék megfele és úgy letört is vagyok olykor hogy csak na. hát ez a mai fiatalság?! na jó, nem általánosítok. néha magamat is úgy meghazudtolnám. persze én mindig kibúvót keresnék -és ez nem új hír- s felmenteném magam mindenféle nem jó alól. amilyen gyámoltalanka vagyok nem csoda, hogy nem vagyok magammal jóban.

kólázgatok éppen és örülök az italnak, amit naná be is vedelek. most megkínálnám a tisztelt közönséget, de hát miért tegyem, ha úgysem kortyolnak be nyeletet belőle. persze nem vagyok olyan túl önző, hogy magamnak sajátítsam ki az egész flakon tartalmát, csak, ha egyszerűen nincs kérő akkor ez van. különben is nemkelendő vagyok, de mivel nem is keresek magamnak társfélét így aztán az mellékes. a mai napban nem tudom mi lesz a fenomenál. lehet esetleg a kajálás és nem több, de hát érjem be vele. amúgyis annyit panaszlok mostanság, hogy szerintem sokak sokallhatják is, de hát akkor meg hányjanak fittyet rám. ma olyan fittnek érzem magam különben. a korai séta üdítő volt. kissé megtisztultam. na jó, én meg a tisztaság az lehet nem fér össze, de jól csengett. elnézést is. tesóka nekiindult ózdnak. várom ám majd lelkesülve és ittasan a sok pohárnyi kólától. nem tudom milyen meglepit készítsek elő számára. olyan tanácstalan vagyok. mint mindig. ez is olyan szánalmas. na de hagyjuk is. most is megbántam valamit, amire rászedett őkegyelme irén, de mindegy. fordított esetben biztos ő sem hagyna cserben. akartam elmenni könyvtárba, mert ilyenkor amikor ő nincs itthon akkor még lehet érvényesülni is és picit olvasgatni, de ma meg pech-emre nincs kölcsönzés. lehet majd chat-elgetek és kérte, hogy írjak meg egy-két levelét és én meg már odaígérkeztem, ezért oszt minimum kettővel rendben kell lennem, vagy különben elagyabugyál. na jó, nem, de bizti megszólna miattuk. én nem vagyok sajnos megfegyelmezve. nálunk a szigor nem járja, pedig ám olykor erélyesebbnek lenni a szülőknek nem ártott volna, de mostmár meg hova volnának..

nem tudom mivel végszavazzak. mostanában nem is telózgatok, alig-alig is chat-elek.. kedvem se visz rá. buddha bácsi pedig most olyan szépen bocsánatot kért tőlem és beavatott a privátszférájába. megfordult a fejemben, hogy majd hívom, hogy hálálkodjak neki. persze a kedves tesókámat is fogom elérni és kíváncsoskodni maga felől. néha olyan könyörtelennek tetsz ő is előttem. bizti hóbortból vagy mi.. ó, már megint róla pletykázok. bocsánat, de ő irén; az én egyetlenegy szuper tesókám és fontos nekem.

repül az idő tova és alig-alig tűnik fel, csak onnan, hogy korosodtunk már megint. ma voltam a nővérke gyerkőcének farsangján. a picurkák hihetetlenül aranyosak, tündériek voltak a jelmezkéjükben. jól kicsípték ám őket a szülők. józsika baba nyert csokikát is bizony ám, mert a legvégén szapora volt és versenyezni is kedve telt. én szűkölködtem a helyeket illetőleg, így valahová hátulra tolakodtam be és nagyon nem sokat kaptam el a műsorból, de mikor a gyerkőc később megemberesedett akkor aztán nagyon szemfüles lettem rá. kis cukika volt. a hamizás alól kihúztam magam, mert nagy is volt a csürhültség, s meg amúgyis nem az volt a fő atrakció. irénnek bár vadásztam volna valami nyamit, de így se baj. szegény lemaradt az eseményről, pedig bizti nevetgélt volna ott amikor a szülők csemetéikkel mérettettek meg. volt olyan is, aki jól elbánázta a rá kiszabott feladatot, pl: a joghurtevésnél. az úgy zajlott, hogy a szülőknek a szemét bekötötték sállal és joghurtot nyomtak a kezükbe és azt kellett kanalazni a növendékük szájába. az egyik illető azonban a lányzója nyakába talált találni. persze volt ott büfizőféle akármi, ami ennyi erővel lehet cowboy-os sál is, mert az úgy menőbbnek hangzik, de még akkor is nagyon összemaszatolta a csöppség bőrét. nem beszélve arról, hogy a joghurt ragadós. ó..a picuróka... de mindenesetre túlélte és minket meg nézőket egész jól szórakoztatott az apuka szerencsétlensége, s így állati volt. volt is sok állatkás külök meg zorró, pókember, szpartakusz és menyasszony, tündér, bohóc, hercegnő és a viking volt józsika annamari csemetéje. kicsit mondjuk én is beégtem, amikor buddha bácsi csörömpöltette az elején a telót, de azon nyomban némítottam is lefele a kütyüt. jó volt mégis a napban ez a kis kiruccanás.

hétfőn leutazik az Igazgató Bácsim és nem is tudom vajon mit foghat majd mondani. lehet azt akarja közölni, hogy már nem leszek magántanuló. félek kicsit, pedig ráérne csak azelőtt egy nappal. na mindegy. rendes különben nagyon.akitől jobban parázok inkább a doki bácsi. ő olyan túl szigorú és merev. kiengyensúlyozott is, de annyira mégsem, mint azt mutatja. nyers meg hideg inkább és nem valami közlékeny, annál inkább gyanakvó. nem értem miért cseszett ki velem ennyire nagyon. vajon mivel szolgálhattam rá? hmhm. napok óta ezen rágódok és nem bírom kilogikázni egyszerűen. na..mindegy. kár is várni talán tőle magyarázatot.

na vége is mára, mert olyan hülyeségeket tudok néha összeprodukálni, hogy magam is belebotránkozok abba. így visszanézve olyan kusza, zavart az egész blog. félbehagyva benne sok elkezdett gondolatmenet. mintha köntörfalazgatnék és egy témát járnék körül, ami pedig: az elárvultságom. sületlenség az egész. félek egészen meggyónni rajta keresztül sokminden bensőséges "dolgot". lehet talán, mert ez túl nyilvános..meg mit tudom én igazán.. nehéz egészen magamat adni. páó inkább.

hű. jó régen írtam hosszú bejegyzést, ezért most belefogok egybe. a ma kissé katasztrofálisan indult, mert érzelgősségem már hajnalban kibukott, amikoris sírdogáltam órákat. nem jellemző rám pedig, hogy könnyzáporozok, és de mégis itattam az egereket bőségesen. a nővérkének nem küldtem sms-t, noha ma van a szülinapja és én akartam elsőnek felköszönteni. így alakult. pótoltam aztán utólagosan. nem drámáztam csak azért, mert nem tudtam megelőzni a párját. ő amúgyis nem valami nagy ágyú előttem. az apaság se neki lett kitalálva az fix.

tesóka be lett hívatva suliügyileg a helyi hivatalba és nem tetszett neki amit ott rendezgettek. holnap isi, irány utaznia. szegény. ezzel aztán jól eltalálták. ma anya is olyan nagyon nem volt magánál. nem tetszett neki se semmi. nem akartam volna legszivesebben itthon lenni. nem szeretek egyszerűen. elmenekülnék valahova, valemerre a távolba el csak ne itt legyek már.

ez a blogolás kicsit jót tesz, hogy valamennyire kitárulkozhatok, s köszi is érte a tesónak, hogy rászedett. kapott különben egy sajátkezűleg írt naplót, ami nagyon jól esett neki és nekem hajtogatja mindegyre, hogy milyen frappáns és, hogy ez aztán napló a javából meg ilyenek. kapott még szerelmes sms-t és kapogat leveleket is. szal elvan..na. én meg nem nagyon tudok hova lenni.

most szerintem fogom nézni a való világot és ennyi. amúgy meg éppen hívtak a telómon, mert irén az enyémről sms-ezgetett. általában ő tékozolja az összeget le róla. én is meglephetnék mást jókívánságokkal, csak nagyon alanyt nem tudok. lehet később esetleg agyalok rajta.

na ebből sem lesz terjedelmes szöveg az tuti. holnap azt sem vágom mit fogok csinálni, de bizti nem lesz bagy valami, ha így nem tudom.

minden napba csempészed bele apró gesztusaid, hogy azzal leakaszd vállamról az elnehezültséget, s adj ösztönzést, hogy ne roskadjak bele a bizonytalanba és bírjam a nyomást, s minden egyes megpróbáltatást és ne dobjam be a taccsot egyből jó hamar, hanem tartsak ki. te óva vigyázol, s kiképzel, mert belém leheled a te akarásod és egyesítesz bennünket, s rajtad keresztül átsegítesz engem azon, hogy ne bukjak el. itt vagy mellettem, s lépteim nyomát akadálytalanítod, hogy nehogy elessek, mert védelmed felfogja a rám mért esés súlyát, s ezért ne hagyjam hát magam megfélemlteni semmilyen külső hatástól. te angyalként pártfogolsz, felkarolsz és egyengeted az életem. olyan szépen hiszel bennem. valentin nap van és én meg csak szorongok és szenvedek az érzelmeimtől; jajveszékelek, s pánikolgatok mindig. gondolom ezzel nem nagyon imponálhatok. magányos vagyok. elhidegült, tűztelen. kialvadt belőlem a gyúlékonyság s már ne lüktet hév, nem fűt át szenvedélyesség. nem igéz meg közelséged már. lecsillapodtam. megenyhített az élet, a mostoha sors. a végzet előbb vagy utóbb kivégez, tudom. hiányzol úgy pedig és mardos belül a rád való kényszerem. szomorkásan tengetem a mát és a holnapot és így lesz ez jó darabig.

kívánok kedves blogom olvasói mindegyikének meghittséget és olyan párt, aki tőle nem pártol el, szereti szerelemmel, odaadással.

nem élveztem a mai napot, nem volt abban semmi újdonsültség. unatkoztam, bár mondjuk tehettem volna, hogy telózgatok, mert a t-percek aktiválva van és annál fogva díjmentesen diskurálhatnék akárkivel aki azonos hálózaton belüli, csak ahhoz meg nem éreztem magam elég kommunikatívnak. na lehet majd holnap talán..

tévézgetek, de nincs kedvemrevaló műsor a képernyőn így aztán fel-alá téblábolok és hol anyukát, hol pedig nővérkét találom meg magammal, s aztán tartom őket szóval. nem szeretem, ha túl személyesskedni akarnak. akkor inkább elpártolok tőlük, míg kiheverik az érzelgősségüket, s másutt kerítek rám vevő olyas félt, aki éppen elemében van és beszédességét nincs kin levezetnie. nem csípek mindig én magyarázkodni se.

jut eszembe jó régen voltam templomba. a pap bácsi már reklamálta is. jó lenne majd visszaszokni és hébe-hóba akár ministrálni. ez a jövő zenéje még. mondjuk nem érzem méltónak magam ahhoz, hogy én ott fellépjek..megbecsteleníteném magammal azt a szerepet vagy mit. nem is tudom..esetleg, ha megint felkérnek akkor beállok majd.

jó volna focizni is, mint régen, csak már a tiszteletes úr sem eddzősködik így aztán legfeljebb az unokatesókat foghatnám be, akiknek meg már a gép körül forog a világ, s nem hagynák azt fel a futballért. hát..na. a gépen könnyebb elfoglalni magunk, akkor minek ne ott tegyék. apuka régebben játszott velem, csak ő meg félő, hogy rosszul talál esni és miattam nem akarom megsebesíteni.

hát..ma nem is írok sokkal többet, mert nem vagyok kreatív, ihletteljes. uncsizok tovább, míg be nem alszok.

én láttam milyen az amikor a halál nyomaszt, s illető "beletébolyul" a kilátástalanságba, mert a félelem nyakunkba varrja a pesszimizmust és előbb vagy utóbb meghasonlott embert farag belőlünk, aki egyreinkább retteg, hogy nemsokára ne tovább lesz neki, s még tartaná magát, de elerőtlenedik.. fáj, hogy gyenge és, hogy magatehetetlen.. fogy egyre és keveslik.. tapasztalja, hogy a lég is már oly' hűvös, vészjólóan rideg, s ő meg kihűlőfélben.. haldoklik.. ilyenkor körötte már minden túl alázatos, árva, beteg. olyan hogy is mondjam: részvétteljes, s ő érzi magáról, hogy már tetem. a komor gyász rí le mindenütthonnan. terhes már élni neki, mert minden beláttatja azt vele, hogy ő nem ideszánt való, mégis meghazudtolná magát leginkább, hogy bizony dehogy fog ő kimúlni, s ne hantolják már el jóelőre, mikor még hátha nincs is itt a vég. sírva zokogott lelke a könyörületért.ó..mennyire szenvedhetett miközben ellenállt; a sorssal is szembeszállt, mert nem adta túl könnyen magát. én nem is érthetem mi játszódhatott le benne.

mára már "csak" volt nincs. az enyészet felőrlte, mert magába fogadta, hogy magába foglalja és együvé egybekeletkezzenek. ittenbéli rendeltetése másuttba, másuttra száműzte idejekorán. nem is fogtam fel igazán még. egy emberöltő veszett oda és vele együtt az élete. nagy emberé.

szokatlan a nélküleség. valamelyest talán kiüresedtem.

ma úgy volt, hogy tesóka pestre kirándul, de aztán meg anyuka lebeszélte őt. pánikszerű fölindultsággal tartóztatta vissza, amin kissé hüledeztem, mert nagynak tetszett előttem olyankor aggodalmaskodásában ahogyan az anyai ösztönök kifakadtak belőle, s irigyeltem is irént, mert féltéssel volt iránta. legvégül már én is marasztaltam, hogy megkímélt legyek attól, hogy anya nekem vágja a fejemhez az óvatlanságom meg még éppen ami azzal együttjár, s tőle meg aztán nem lehet tudni mikor éppen mit talál szólni harciaskodhatnékjában, mert tud néha úgy lehangolni hogy az aznapi kedélyességemnek lőttek is, s azt meg zokon venném úgyis nagyon, s megbélyegezné az elkámpicsorodás az egész mindenséget köröttem. érdekes kis illetőke különben, mert ha más nem is, de ő tipikus hangulatember, s sok dől el a reggelkor, hogy mikor éppen milyen az ébredése, és tud mindenkibe beléigázni, mardosni, s általában jó helyen megtalálja a töréspontját, ahol aztán sebeiben vájkálhat és szabadon garázdálkodhat az ott létesült heggel, s teszi is szakadatlanul, s olyankor az hidegen hagyja, hogy a másik mennyire szenvedtetik, s törődik a fölényességével csakis. élvezkedik mások kínlódtatásában. néha ő is eléggé gondterhelt és így kitombolja magát legalább, s aztán meg belenyugszik abba, hogy tette. én már ráhagyom, ha éppen engem szúr ki aznapra és próbálok nem agresszívoskodni, hanem engedem kiadni magából a gőzt. nem vagyok szigorú hozzá és másokhoz sem szerintem, s már nem is várom el tőle, hogy változzon, hanem igyekszem tolerálni őt magát ilyenként amilyen. irénen esetleg munkálkodnék és még irányítgatnám, de nagyon nem kapható rá és annál rosszabb, ha anyáskodni akarok fölötte. ő úgyis csak saját baklövéseiből fog kioktatva lenni azt is jóváhagyom már. nem csoda ugye, hogy másik osztályba íratkozott át. önállósodni akart, azaz függetlenedni a tőlem való igazodástól és ilyenkor hagyni kell magára és nem rákontrázni mindenre s megvétózni azt, amit csinált, hogy szépen elkezdhesse az életét ő a kezébe venni. van amikor sok a másikból és ezt is megértem. biztosan unható is vagyok és nagyon elege lehet a mindig egyhangú belőlem, mert nagyjából már tudja milyen vagyok és ezt is meg lehet érteni. én is nagyjából már ráismertem.

ma még fogok sétafikálni és lehet a könyvtárba is egyúttal betehetném a lábam akkor már. majd mit tudom fogom-e. kicsit most komor az idő és olyan melankólikus, de hátha kinaposodik és akkor továbbig fognék ellenni az utakon és nem elleni. még mindig nem hatékonykodok olyan ütemesen, mint az dukálna és olyan lassú vagyok azt érzem, olyan öreges. mondjuk a 17 évemmel még nem vénhedteztek le. na most hagyom ennyiben az egészet és iramodok el a géptől valamerre a nagyvilágba, hogy ne a négy fal közt búsuljak el.

most kissé fáj a fejem és a közérzetem se a legkiválóbb, de különben meg kikuncsorogtam magam délután és az jó volt. ma a tesóka viselkedését nem tudtam mire vélni, mert jó goromba volt velem és berágott rám nagyon, mert kivertem az ágyból délben (és az neki korán volt), s sétálni invitáltam el, amit útközben jópárszor fel is emlegetett és neheztelt eléggé, s ezért aztán később nélküle keltem útra, mert nem bírtam a "nyávogását", s hogy állandóan azzal jött, hogy mindig az van amit én akarok. napi szinten erre ráébreszt, s hát nem tudom egészen komolyan venni, pedig, ha ő valamit kijelent akkor biztosan nem ok nélkül és nagyáltalában mindig igazat adok neki, mert ritka amikor mellé trafál. valóban mindig az volna, amit én akarok? szerintem nem, de aztán meg lehet, csak nem látom át. nincs saját véleményem valóban és gyakorolhatnám pedig tesókával azt, hogy rácáfolok minden egyes kommentelésére. bár irénnek szerintem nincs kedve hozzám. ő túl kényelmes ahhoz, hogy miattam erőt vegyen magán. szegényke..amúgy meg mostanság a sulival eléggé meggyűlik a baja.

most beszélgetek mortikával és ő olyan optimista, és nagyon kedves. tök jó hozzám. tőle is sokat elsajátíthatnék. majd márciustól lehet igazán jobban odafigyelek a tanulásra és nem elvétve csak bele-belelesek a tananyagba, mert ez így olyan nem jó.

a gyűrűmet babrálom és fenségességét csodálom. mindig olyan szépnek tetsz és sose unom meg azt nem észrevenni és töprengeni kicsit rajta vajon mitől, miért ilyen különleges. de legalább van, ami leköt és amit, ha századszorra is szemlézek akkor is pont ugyanolyan voltaképp mint első alkalomkor. ez szerintem olyan szép, hogyha nem unódik meg valami, s tudjuk úgy becsülni, mint hajdan annakellőtte, mikor még nagyon magunknak akartuk. én naív vagyok mondjuk és így nem nehéz valamit máshogy látnom meg mondjuk átejteni se, mert könnyen ágyazódik alanyba a jóhiszemem, s ezért van, hogy mindenkit csaknem egy kalap alá kategorizálok be és csalódok olyan sokszor, mert nem érem fel ésszel, hogy illető lehet gonoszkodólag is. itt mondjuk a nővérkére (is) gondolok, mert annyi mindent nem néznék ki belőle és mégis milyen sokszor ráfázok arra, hogy mertem felé picit bizalmaskodni. de hát..na. mondjuk hátha mégis én értelmezem rosszul egyes kifakadását.. gondolom fog még anyukánál ellenem fellépni valahogy, hogy bevágódjon és magát emelje föl hozzám mérten. általában annyi, hogy rólam témázik majd neki, hogy mennyire nem vagyok tiszteletteljes, s úgy hálálom meg neki a sok gürcölést, hogy sehogyan. én ilyenkor tudom, hogy rájátszik még pluszba, hogy anyukát felingerelje és uszítja ellenem, mert mindig is ez járta, amikor még kicsinykék voltunk már akkor is mindig taktikázott, hogy anyát a maga pártjára térítse.. csak mégse szeretném hinni, hogy ő ilyen.. olyan szép volt, amikor még édes anyucika nővérke álszenteskedését nem vette fel, mert rendületlenül hitt bennünk, s úgy fittyet hányt az alattomoskodására, hogy csak na, mert teljesen közömbös volt aziránt. most már amúgy nem is igazán vágyok rá, hogy ő higyjen bennem, mert nagyjából tisztában vagyok az adottságaimmal; hogy mire igen és mire nem vagyok képes, csak csodálom az emberek megrögzöttségét és őket magukat. én szeretem amúgy az embereket, noha nincsenek igazán barátaim és nem is nagyon akarok, mert felelősség, meg satöbbi, de rájöttem, hogy szeretem. olyan sokmindent eltusolnék, s magam is olykor érzelemmentesíteném, hogy ne viseljen meg mások egyes cselekedete és úgy lereagáljam, hogy az ne rendítsen meg picikét se. jó volna úgy kezelni a konfliktusokat, hogy mindenközben orvosoljam is azt, ne pedig durvítsam el, hanem csillapodtassam le az összezördülést és simítsam el a kellemetlenségeket. sajnos egy hozzám közel állóban írtóra megingott a hitem, olyannyira, hogy az már szinte menthetetlen. pedig én ezt sem így akartam. nem szeretném őt kibeszélni, de ez mondhatni fáj, holott én pedig azért őt fölmagasztaltam. de már csak azért sem fogom ennyiben hagyni és majd próbálom magam túltenni a volt-on, hogy ő aztán régi fényében tündököljön és hadd tisztelhessem szépen, csenben ugyanúgy, mint azt korábban. magammal civódok inkább csak, hogy másokat ne "törpítsek el".

akit még nagyon nagyra tartok, ő te vagy kedves nincsnickfiú, habár nem értelek, de hát azt meg fogjuk arra, hogy én vagyok értetlen és nem te túl komplicírt. nem tudom miért, de feléd néha inkább haragot érzek, mintsem mondjuk esetleg elsősorban valami akármilyen más érzelmet. bocsi érte, de amúgy le a kalappal előtted, mert te engem jócskán felülmúlsz mint emberségileg, mint talpraesettség tekintetében meg még sorjázhatnám. most picit fáradékonyka vagyok azonban, tehát nem teszem. talán az idő is közrejátszik és, hogy hajnalig virrasztottam. a sétát nem tudom vajon még beékelem-e napi programnak, de mondjuk jót tenne a szabad levegő. felfrissítene.

megvolt a séta és jó volt. hú de rosszul esett most ez, hogy jól beolvastak nekem és tulajdonképpen rámfért, mert ez a kétségbeesés méginkább letaglóz, s csak nyavalygok és égetem azáltal magam, ahelyett, hogy felzárkóznék az élethez, s nem pedig nyápicoskodnék. de hát ez vagyok én, hogy adom az elárvultat és várom a sült galambot, hogy elébem terüljön, s minden egy csapásra összejöjjön úgy, hogy én meg a babérjaimon ülök. most röstellem is magam, úgyhogy nagyon ciki így, de ennyi. várom, hogy eltusolódjon valahogy ez a kellemetlenség mint szokásom.

a tesókának vettem táblacsokit, ami igazán nem nagy szám, de én örülök azért mégis, hogy elfogadta és jóízűen puszilta be. beszélgettünk ma is és fogunk holnap is, mert elráncigálom, hacsaknem fog ellenállni és net-en bóklászni olyankor.

mostanság esténként álmatlanság gyötör és nem tudom igazán kiheverni az aznapot. délig meg nem lustolok, mert így is alig-alig serénykedek, s azzal csak jobban keresztbetennék magamnak, mert már amúgy is semmirekellősködök.

nézem a híradót, ami amúgy nem érdekel, mert széleskörű tájékozottságra nem szorulok rá szerintem. a tesóka is így van ezzel. de chat-en azért mindenbe belekotnyeleskedik és szerverzné az összeboronálást emberkék között. legalább végülis tűz ki célokat és amilyen makacs addig úgy se tesz le arról, amíg valami nem sül ki az egészből és minimum talizni nem invitálja meg a feleket. végülis izgi..vagyis neki biztos, nekem már az se. meg ott van neki a levelezés is ugye és legalább nem herdálja el annyira a napjaiban rejlő lehetőséget, mint én. kaptam a múltkoriakban amúgy levelet, de az már nem mostanra datálható. lehet, majd fogok, de már nem várom igazán, mert az illető úgyse szimpatizálhat, ha így nem fürgül. anyuka különben irént a partnereivel úgy hírbehozná, csak hát sosincs olyan ráutaló rész az irományban, ami nyomatékosíthatná igazán azt, hogy köztük akármi alakulóban volna. szegény anyuci mindig hoppon marad, pedig már fogadnánk a háznál az udvarlókat részére. hát..ez van..

igaz..én még a magam fenntartását sem vállalnám be legszivesebben, mert olyan nehézkes bírni velem, hisz olyan gyakran nem látom be nem hiábavalóságom, mert de mégis nem cserbenhagynék másokat. annyi mindenki mellém szegődve pártfogoltjává kiváltságosított már a javamat akarva, hogy hálálkodásom tettlegességben már igazán leróhatnám, mert érzem, hogy tartozom a bennem bizalnaskodóknak. legalább van motivációm, s ne tessék azzal jönni mortika, hogy ne másokért munkálkodjak, hanem csakis magamért. tulajdonképpen magamért tenném, mások által magamnak akarni számot adni. ez itt a lényeg. az önmagunkkal szembeni kritikusság pedig az mindenkinél van, csak a szigorúságát tekintve eltérő mértékileg, de minden esetben elfogultak vagyunk, ha rólunk van szó és ilyenkor engedékenykedhetünk is akár. kiutat nem kell tanácsolni, mert azt csakis az érintett keletkeztetheti.

szerelemből nem megélünk, hanem táplálkozunk, feltöltődünk és, mert aztán meg állítólag múlandoságában szépen egyszer úgyis szertefoszol akkor, ha lehet inkább addig míg él merítkezzünk belőle. kedves nincsnickfiú, jó tudni, hogy megmondod mire vágyok, de mintha mégse trafáltál volna bele. azonban megtisztelsz, hogy ügyelsz rám. valaki írta, hogy nekem egy "mentor" jó volna, aki bökdös és noszogat, meg kicsit helyreráz. ez a mentor egy találó kifejezés. bár amúgy magam tölthetném be a' pozíciót az volna a leginkább tiszta és valakit fiktívizálnék legfeljebb, úgyis áltatni magam abban jó vagyok. amúgy mindig másokra hárítgatnék..mert gyáva vagyok felelősséggel irántam felvértezve lenni, holott meg már lassan beér a 18. szerencsére nekem idehaza nem mondják meg, hogy mit csináljak. nincs olyan, hogy anyuka nagyon befogna se, inkább én ajánlom be magam neki. szeretem nagyon az én kedves anyukámat. és nem, mert túl ránk hagy sokmindent, hanem, mert olyan hihetetlenül jóságos és kedves-bájos és, ahogyan amilyen gondoskodással irántunk van egyszerűen lehengerlő. nem szeretnék neki fájdalmat okozni, mert már megkeserítettem így is, s mégis..olyan jó hozzám..

valóban sokat nyugtalankodok, mélypontra navigálom magam, holott amúgy annyira nem is vagyok ott, csak kevésnek érzem magam és gyengének is, s megmagyarázom magamnak a drasztikusságom. az meg, hogy másnál éppen mi járja nem érdekel. kárörvendő sem vagyok, hogy kacagjak és fölényeskedőleg pejoratívkodjak.

fejleszthetném magam, mert érzem, hogy elkallódófélben vagyok és felejtek, butulok, s egyre csak sajnáltatom magam és panaszlok. kábé ennyiből áll az életem mostanság. hehe.

hervadoztat ez az általános levertség és minden nappal egyreinkább magamra ébredek és szégyellem azt akkor amilyenné vált lettem, ezértis inkább távol álljon tőlem, hogy igazán szemügyre vegyem magam. nem mondom, hogy fáj a múltbéli én és a mostani se csak mintha mégis undorodnék magamtól. hogy is mondjam elembertelenedtem. de mindegyke. amúgy meg szerintem nem vagyok depressziós, csak kicsit és nem olyan szinten, hogy az nagyon egészségtelen volna.

ma írtam a mortikának véleményezést és jó néven vette még akkor is, úgy is, hogy nem ajnároztam túl, hanem inkább negatívumjaival tűzdeltem meg azt. de ő nem haragvó, hanem kis cukorfalatka, s ezért se bántanám meg a kis "párát". tisztelem. én végülis mindenkit tisztelek, mert mindenki méltó rá függetlenül attól miféle szerzet. szerintem már magáért azért, mert élnek és az azért nem piskóta (a mai világban). én is kellő kudarcok révén ill. árán úgyis racionálissá módosulok egykor.. (vagy mégse(?)) és akkor lehet majd engem is tisztelni talán. de rágódni az elközelgőn meg nem érdemes, mert akkor a most-ot szorítom el és azzal kiölném belőle a hasznosságát.

nem nagyon aktívkodtam ma, mert még a lakáson kívülre se bagóztam, hanem kuksoltam belül csak és kortyoltam be nyeletet. ma is a tea volt a menü. holnap szerintem a tesókát meg fogom lepni valamivel és tervezek be hosszú sétát is. már az útvonal megvan. ma a sógorék átruccantak kömlőre. bár én nem odazarándoklok majd.

a nővérke különben meg jó képmutató, mert az anyut gyakran manipulálja és őt, mert befolyásolható, így könnyen ellenünk (tesóka meg én ellenem) hangolja. amúgy meg nem igazán látok át a kétsznűségén, csak mindig legutóbbkor és, ha már vége a rossznak el is felejtem korán, mert úgyis csak akkor a nehéz, ameddig szezonja kitart, s aztán felesleges azt tovább ragozni, mert a volt-on az nem segít. a gyerkőcei nagyon aranyosak, bár néha neheztelek amiatt, mert sokszor ránk és anyukára ruházza rá egyet kettőt, holott meg nem vagyunk kötelesek velük. de így tűrőképességem korlátait eddztetem általuk legalább. persze nem vagyok különben brutál, mert a viszonyokhoz mérten jól tartom magam és azt meg, hogy kikeljek magamból nagyobb horderejű tett provokálja ki. szóval nem kell tőlem óvakodni, mert nem őrülök meg ok nélkül. (persze ez másnál is helyénvaló amúgy, mert mindenesetben van ok-okozati összefüggés)

most amúgy azon vacilálok, hogy befejezem ezt az egész blogozósdit, mert végülis blogombéli produktumom tesóka nagyba népszerűsíti és mondjuk egy ismeretlen esetében még csak hagyján, ha beleles, de mi van, ha nem idegenkedek a fürkészőtől.

na most kólázok. jó, csak, mert egyszerre bepoharazom így aztán egy idő után nem úgy ízlik a sokadik. ma a tesókával boltoltunk és onnétról való az ital meg még vettünk teát, s kissé fanyalgok, ha annak a kóstolóját vetem fel, de amúgy meg a melegség enyhíti, s olyankor megiható. jó volt sétálni és az időjárás is kellemesítette a kiruccanásunk. szeretek járni-kelni, mert a tesókával néha olyan jól közös nevezőn vagyunk, s kibeszéljük magunkból a problémásságunk, hogy majd kicsattanok az újramehetnékemben úgy körülrajongom és kérődzök rajta, hogy körözzünk megint, s tudjuk le az adott távot csak magáért az egysmásba ölt törődékenységért, mert szeretek vele szóbaelegyedni. mással nemigen, csak ha legfeljebb idegen és azon belül békéstermészetű. szeretek csodájára járni a mérséklődöttségnek.. tesóka amúgy nem olyan érdekember, mint azt ahogyan beálltja és nem is anyagiaskodó, csak unalmában pénzéheskedik. meg az amúgyis kiábrándító és akkor, ha úgy startol rá illetőre, hogy manizik egyből ellenszenvezi, s így nem kell megoldani az emberke képből való kiiktatását. magyarázkodásra sem szorul rá az, ha őt száműzik elébb, s így hát nem potyain tékozol energiát másra. mert, ha azt akarná, hogy ne jelentékenyedjen el akkor biztosan megoldaná a maga módján, hogy figyuzzanak már rá. amúgy meg szerelmes elmondása szerint amivel nem értek egyet, hanem csak illúzionál és ahhoz meg járulék egy alany, hogy ne túl hiteltelen legyen maga a szitu. az még nem kizárt, hogy a szerelembe szerelmes. na de ő dolga. én akárhogy is ellenvetősködök ő úgyse fogja fel, ha egyszer a fejébe vette a szerelmesnek levést. kicsit elvakult, önfejű, de én így is szeretem. majd idővel kinövi.

kaptam kommentet és tök frankó, csak hát túl sokaktól és nem számítottam ennyi közönségre. szerintem a tesóka tett lépést annak érdekében, hogy meggyarapuljon a tömeg és fog még csürhüsülni, ha rajta múlik azt gondolom. na de ez van és pont. legfeljebb majd lecserélem a blogcímem, mert ez túl kiszámítható és nem nagy kunst megfejteni se. amúgy mindenütt a katalin1en-ennel garázdálkodok legyen az e-mail vagy msn, meg mondjuk a chat is. szóval hát fantáziátlan vagyok annyi a bibi meg még annyi, hogy kezdek fázni és tehetetlenülni amiatt, mert nem tudok elrugaszkodni a luxustól és beleszokni egyből abba, hogy milyen olyankor amikor a lég hideggé langyul és a fűtés alábbhagy. amúgy kályhával éljük meg a melegséget, s az meg fával üzemel és azzal munka van, míg belevalóvá nem aprítódik. de ezt általában apa vállalja magára, hogy fejszézik és meghasábolja a rönköket kicsi formásra. néha jó volna a tesókával felváltani őt, de irén meg lusta. mondjuk trehánykodni azt nem, de nem akarom előnytelenségét kihozni. a chat-en avagyis a net-en meg aktívkodik bezzeg. de hát ő már függő.. sajnoshogy. :( én meg még átmeneti stádiumban. át is adom neki a terepet, hogy ne izélkedjen.

alapvetően borús a hangulatom..valami mindig beárnyékolja és így aztán igazán önfeledten aligha vagyok..bár mondjuk a beállítottságom is olyanféle, hogy önmérséklem magam, minsemhogy nem tenném és randalíroznék. nem is értem hogyan tudom ennyire kordában tartani az indolatom.. néha márpedig úgy elegem van a monotonságból és rendszeretlenséget akarok.. függetlenedni másoktól, mentesülni.. szabadabban kelni fel és azt csinálni amihez éppen kedvem szottyan..és csak úgy tenni, s abban nem keresni az összefüggést..senkinek nem számolni el.. volni szabályoktól nem korlátoltan, nem kéne tartanom senkitől..tehetném, hogy kivetkőzzek magamból és egyénileg szocializálódjak:)

na de hagyjuk, túl sok badarságot "locsogok" itt össze-vissza, inkább nem kalandozok el..amúgyis én nem igazán komolytalankodhatok, mert akkor a kialakult profilom elütne elég rendesen az eddigétől, s munkálkodhatnék annak helyrehozásán vagy egy másmilyenen, de akkor meg ahhoz mérten idomulnom sem ártana. ó..inkább maradok annál amilyen vagyok és teszek rá ki hogyan bírálja el. azt már felfogtam, hogy mindenki mégse cimborálhat az ilyenségemmel, s ezért se akadékoskodok, hogy másokra rásózzam magam.

és már nem is akarok barátot.. már tapasztaltam milyen az amikor valaki nagyon odáig van értem..írtóra fontosnak lenni milyen valakinek; hogy számít minden egyes rezdülés, megjegyzés, mimika, s az még, hogy miért van.. amikor a másik úgy ölel, hogy szorosan, mert mindeközben tart attól egyben, hogy ez csak ideiglenes és nem akarja a nélkülemséget..fél elveszíteni..csaknem már beleremeg..úgy magának tulajdonolna, kisajátítana.. miattam él, miattam lélegzik és miattam viseli magát úgy ahogy..miattam még képes a képtelenre is.. énbennem vigasztalódik, és én tartatom ki még olyankoris, mikor minden kilátástalan.. megbocsátja minden cselekedetem, ami netán ellene irányult volt azokat is és elfelejti, ha fájt nagyon.. elsődleges voltam... én megkaphattam mindent, amit más csak a távlatokból vágyja/fantáziálja..

mondhatni éltem. kissé leszűkítve az időtartamot.

hát..este van..komorság és csüggedtség..bágyatagított a nap eseménytelensége..nyúzott vagyok..kimerített a semmittevés, az elkenődöttség.. a blogomban vigasztalódok és így legalább annyira mégse érzem, hogy végképp nem járultam hozzá ahhoz, hogy a mai napnak tartalmat kerítsek.. amúgymeg most szomorú vagyok. ez ilyenkor rendjénvaló.. az est ráébreszt arra, hogy milyen egymagam vagyok és gondolkodtatni késztet. én meg azt éppenhogy nem szeretek, mert rosszul esik józannak lenni.. szal nem vagyok túl jó passzban, s még pluszba erre rátetéz a foghelyfájás, s úgy irritál, hogy kínlódtat, mert elgyámoltalanít és én meg nem tudok mit kezdni magammal mint nyűglődni és fájlaltatni.. hát,,apám..nem gondoltam, hogy így tud pocsék lenni egy fogfájás.. na de mindegyke..majd lesz ez máshogyan..

teázok és ücsörgök a monitor előtt, s bámészok magam elé..ki a fejemből..nincs nagy értelme..olyan üresedő révetegség..mint a fogyatékosoké.. a tekintetük céltalan, mélázó, magukbafeletkező.. na de félre ne tessék érteni..nem vagyok (még) megtébolyult, csupán kissé sokkolva..mostanság kissé nagyon rám jár a rúd, s besokalltam vagy mi, de nem vagyok hipochonder. na ennyit mára, mert álmosodok el..

az őnélküleséget furcsállom, mert olyan szokatlan.. hiányzik és egyre inkább.. volt aki kiállt értem még magam helyett is, mert ugyanis én kis nyánylila alamuszi vagyok, aki inkább maga ellenére tesz, mintsem nem, csak, hogy kivágja magát olyan bazi jól a kellemetlen incidensekből, ami általában nem mindenkor jön össze, mert nem vagyok rátermett arra, hogy javítsak némit bennem. a problémamegoldó készségem úgy ahogy van jópocsék, mert mindig variálok és a túlkomplikálok..a körülményesebb utat járom be ahelyett, hogy egyenes volnék. de már végülis beleszokok abba, hogy semmi nem úgy jön össze, ahogy az de jó lenne.. én nem így akartam..és ez nem volt fair, hogy eképpen rendeződött.. nem bírom feldolgozni szerintem, s még igazán nem is tudatosult bennem a közelmúlt.. egy bukás is mennyire megviselt, s máig nem hevertem ki. szégyellem a milyenségem..tartok magamtól is, hogy nem megy helytállni.. rendkívül elkedvtelenedtem..egy csapásra magamba zuhantam és, hogy onnan kievickélek-e az is jókérdés. nap mint nap feladom, aztán meg de mégse inkább..hezitálok majd újratanácskozok, s legvégül igazán mégse állapodok meg..olyan groteszk ez az egész.. hát..na..szóval nem vagyok büszke magamra..nem is mintha volna mire fel.. hisz most is csak rinyálok?! ó de ciki.

biztosan, ha itt volna akkor megölelne..közelsége nyugtatna.. olyan hihetetlen, hogy másokra vagyok rászoruló. ez kábé annyit tesz, mintha saját boldogulásom egymagam nem bírnám kieszközölni.. akkor kérdem: mi lesz így velem? ezért kár a gőzért nagykorúsodni, hogy alább adjak magamból és bevárjam míg helyzetem hogyléte olybá' elfajul, hogy végképp kiábrándítson magamból, mert ugye, ha így "haladok", vagyis stagnálok akkor az ahhoz vezet, hogy előbb vagy utóbb a szemembe lealantasodok és emberségem oda lőn, ami meg azzal egyenlő, hogy nekem annyi. hát..na szép jövőkép..

hűha.. hát most annyi minden kavarog a fejemben, még nem ártana valahogy rendet kerekítenem és tisztázni magamban egysmást, hogy aztán ne vesszek el a rengetegségben, hanem szépen sorjában minden eszembe jöjjön és úgy adhassam ki magamból ahogyan az volt és nem pedig megmásítva meg zavarosan festve le. kissé így olyan nehéz.. csapnék egyből a lecsóba, holott meg semmi alapom nincs amire építkezhetnék, s ami által olyan megközelítésből adnék rálátást az eddig történtekre, hogy azt szemléltetvén úgy mutatkoztassam be, hogy érthető is legyen egyúttal. persze ezt főként magamnak írom, s nem is vészes, ha más nem tud nagyon kiigazodni a szálak összevisszaságán, de azért mégis ügyelek arra, hogy annyira túl ne gabalyítsam és ne variáljam meg a sorokat, hogy végképp ne lehessen rajtuk elmenni, mert az mégiscsak ciki volna, ha olyannyira túlbonyolítanék, hogy még nekem is fejtörést okozna megfejteni az ebbe foglaltakat. na persze ez csak rizsa, mert tényleg nem tudom miként fogjak bele a kezdetbe, s hogyan tereljem magam felé a szót. tulajdonképpen a tesókának tudható be, hogy végre odateszem magam, mert ugyanis ő ostromol már ezzel mióta, hogy tegyem és ne csak haszontalankodjak. persze ez ugyebár nekem előnyös, mert így egykönnyen felelevenítődik az akkor meg amakkor és nem kell jó sokat agyalnom a volt-on, hisz alig-alig kiheverten él bennem a közelmúlt, s így frissibe elsőkézből számolhatok be a fejleményekről, ami azért számottevő.

hát valóban nem tudom mit hordjak össze magamról, ami engem is ad vissza olyan igazán hűen, s ne oda lyukadjak ki, hogy pocsékul vázoltam fel magam, hanem produktumom legyen valamirevaló. sajnos én is érzem, hogy mostanság lábatlankodok csak, s az van, hogy mindenkinek tele van a hócipője velem, mert nemcsak nekem szúrja a szemem ez a tétlenkedés ugyanis, amit csinálok (azazhogy nem csinálok semmit), hanem az Idehazaiaknak sincs ínyére. na de persze Ők nem hántorgatják fel a trehánykodásom, inkább csak tesóka szembesít, ami meg mi tagadás nem a kedvenc részem tartozéka azt leszögezném. inkább valami másba belefeletkezek, csakhogy mentesüljek attól. ezértis jó a chat, mert némileg kikapcsolok és nem észlelem a semmirekellőségem azidőn belül. mostanság gyakortai rendszerességgel temetkezek a virtualitásba. hát persze nem mintha ez hű de írtójó volna. nem akarok függővé érni, de legalább nem érzem magam eljelentéktelenedve, ami meg mégse utolsó. magam előtt már úgyis lejáratva vagyok..