igaz..én még a magam fenntartását sem vállalnám be legszivesebben, mert olyan nehézkes bírni velem, hisz olyan gyakran nem látom be nem hiábavalóságom, mert de mégis nem cserbenhagynék másokat. annyi mindenki mellém szegődve pártfogoltjává kiváltságosított már a javamat akarva, hogy hálálkodásom tettlegességben már igazán leróhatnám, mert érzem, hogy tartozom a bennem bizalnaskodóknak. legalább van motivációm, s ne tessék azzal jönni mortika, hogy ne másokért munkálkodjak, hanem csakis magamért. tulajdonképpen magamért tenném, mások által magamnak akarni számot adni. ez itt a lényeg. az önmagunkkal szembeni kritikusság pedig az mindenkinél van, csak a szigorúságát tekintve eltérő mértékileg, de minden esetben elfogultak vagyunk, ha rólunk van szó és ilyenkor engedékenykedhetünk is akár. kiutat nem kell tanácsolni, mert azt csakis az érintett keletkeztetheti.

szerelemből nem megélünk, hanem táplálkozunk, feltöltődünk és, mert aztán meg állítólag múlandoságában szépen egyszer úgyis szertefoszol akkor, ha lehet inkább addig míg él merítkezzünk belőle. kedves nincsnickfiú, jó tudni, hogy megmondod mire vágyok, de mintha mégse trafáltál volna bele. azonban megtisztelsz, hogy ügyelsz rám. valaki írta, hogy nekem egy "mentor" jó volna, aki bökdös és noszogat, meg kicsit helyreráz. ez a mentor egy találó kifejezés. bár amúgy magam tölthetném be a' pozíciót az volna a leginkább tiszta és valakit fiktívizálnék legfeljebb, úgyis áltatni magam abban jó vagyok. amúgy mindig másokra hárítgatnék..mert gyáva vagyok felelősséggel irántam felvértezve lenni, holott meg már lassan beér a 18. szerencsére nekem idehaza nem mondják meg, hogy mit csináljak. nincs olyan, hogy anyuka nagyon befogna se, inkább én ajánlom be magam neki. szeretem nagyon az én kedves anyukámat. és nem, mert túl ránk hagy sokmindent, hanem, mert olyan hihetetlenül jóságos és kedves-bájos és, ahogyan amilyen gondoskodással irántunk van egyszerűen lehengerlő. nem szeretnék neki fájdalmat okozni, mert már megkeserítettem így is, s mégis..olyan jó hozzám..

valóban sokat nyugtalankodok, mélypontra navigálom magam, holott amúgy annyira nem is vagyok ott, csak kevésnek érzem magam és gyengének is, s megmagyarázom magamnak a drasztikusságom. az meg, hogy másnál éppen mi járja nem érdekel. kárörvendő sem vagyok, hogy kacagjak és fölényeskedőleg pejoratívkodjak.

fejleszthetném magam, mert érzem, hogy elkallódófélben vagyok és felejtek, butulok, s egyre csak sajnáltatom magam és panaszlok. kábé ennyiből áll az életem mostanság. hehe.