alapvetően borús a hangulatom..valami mindig beárnyékolja és így aztán igazán önfeledten aligha vagyok..bár mondjuk a beállítottságom is olyanféle, hogy önmérséklem magam, minsemhogy nem tenném és randalíroznék. nem is értem hogyan tudom ennyire kordában tartani az indolatom.. néha márpedig úgy elegem van a monotonságból és rendszeretlenséget akarok.. függetlenedni másoktól, mentesülni.. szabadabban kelni fel és azt csinálni amihez éppen kedvem szottyan..és csak úgy tenni, s abban nem keresni az összefüggést..senkinek nem számolni el.. volni szabályoktól nem korlátoltan, nem kéne tartanom senkitől..tehetném, hogy kivetkőzzek magamból és egyénileg szocializálódjak:)
na de hagyjuk, túl sok badarságot "locsogok" itt össze-vissza, inkább nem kalandozok el..amúgyis én nem igazán komolytalankodhatok, mert akkor a kialakult profilom elütne elég rendesen az eddigétől, s munkálkodhatnék annak helyrehozásán vagy egy másmilyenen, de akkor meg ahhoz mérten idomulnom sem ártana. ó..inkább maradok annál amilyen vagyok és teszek rá ki hogyan bírálja el. azt már felfogtam, hogy mindenki mégse cimborálhat az ilyenségemmel, s ezért se akadékoskodok, hogy másokra rásózzam magam.
és már nem is akarok barátot.. már tapasztaltam milyen az amikor valaki nagyon odáig van értem..írtóra fontosnak lenni milyen valakinek; hogy számít minden egyes rezdülés, megjegyzés, mimika, s az még, hogy miért van.. amikor a másik úgy ölel, hogy szorosan, mert mindeközben tart attól egyben, hogy ez csak ideiglenes és nem akarja a nélkülemséget..fél elveszíteni..csaknem már beleremeg..úgy magának tulajdonolna, kisajátítana.. miattam él, miattam lélegzik és miattam viseli magát úgy ahogy..miattam még képes a képtelenre is.. énbennem vigasztalódik, és én tartatom ki még olyankoris, mikor minden kilátástalan.. megbocsátja minden cselekedetem, ami netán ellene irányult volt azokat is és elfelejti, ha fájt nagyon.. elsődleges voltam... én megkaphattam mindent, amit más csak a távlatokból vágyja/fantáziálja..
mondhatni éltem. kissé leszűkítve az időtartamot.
