üdv. már megint én vagyok, kati<-de persze ez csak irónia, legalább tanultam valamit iréntől. igazából én nem vagyok egy túl nyílt típusú őszinte lány, inkább visszafogott vagyok, még az őszinteség terén is. nem szeretek senkit sem megbántani, mert akkor magam érzem megaláztatva, hogy nem magamhoz megszokva visekedem. persze, ez már betanult, de akkor is, azt vélem, hogy habár lehetnék őszintébb, nyíltabb, mégsem fogok ilyen lenni. ezt most előrelátásképp mondom, miszerint tavalyhoz fogva sem változtam nyíltság terén. na jó, talán büszkültem, és ehhez képest változhattam valamennyit, de tartózkodó énem továbbra is tartózkodó maradt. leszegett szemmel vagyok büszke. képmutatónak érzem magam. nem vállalok fel sokmindent, ezért hát rám rakódik önsanyargatásképpen az eltitkoltságom. persze az önsanyargató jelzőket nem titkolom el. és érzem léhának magam....
engem mindenki szeret, de ezt valahogy nem veszem tudomásul. nem vagyok irén, hogy konfliktusba elegyednék sokakkal, én inkább kihagyok minden ISTEN ADTA lehetőséget, s elvagyok a magam hypochonderizált világában. sokakkal telefonálok, és ha túl sokan szeretnek, megbecsülnek, én annál inkább makacskodom, de ezt még kifejtem külsőm taglalásánál is. nem értem magam, pedig irén arra nevelne, hogy tisztázzam le magamban az érzéseimet, de bennem egyedül a büszkeség érzésem a tiszta, vagyis olyan, amit ha egyből sértetnének én ráreflexálnék, hogy pl.: -de én igenis német tanárnő akarok lenni, értek is hozzá. és aztán tovább folytatom: lehet, hogy nem vagyok a legjobb, és méltatlan vagyok a tisztségre, de én szeretem ezt a hivatást, és szeretném megérdemelni is.-nos, kábé ilyen folytatást viselek el az én magamtartásától. már megbánom azt is, hogy nem megyek templomba, pedig akkor talán a pap bácsi is jobban szeretne, de most kijavítom magam, hogy: nem a pap bácsi jobban történő szeretetéért mennék templomba, hanem lelkiismeretem megnyugvása végett. szeretem azt csinálni, hogy mások feltételezett rám valló megbélyegzéséből tápláljam önelnyomottságom. olyan, mintha a világ ellenem szövődne, ha ilyenekbe belegondolok. de valójában ez csak az egoizmusomról szól, hogy én azt gondolom, hogy mindenkinek létfeladata belém kötni, engem igázni, engem ostromolni, hátam mögött összeszövetkezni. túlságosan fáradt vagyok másra gondolni, fontosabb meglátásaimnak élni, hiszen engem senki sem ismert annyira törekvőnek, hogy ellenszegülnék. és mások rám ragasztották ezt az ellent nem mondásom, így csak megélem a lustaságom. pedig olyan szorgalmasnak tart mindenki, de ha nekem nem adatik meg a megfelelő élethelyzet, amiben kiéljem szorgalmasságom tettrekészségét, úgy én nem teremtek magamnak majd ilyen helyzetet. ezért lenne szükségem egy mentorra, mint azt megfogalmazta kedves the tempter hobbi kőműves csetelő "haverom". igazából nekem egy barátom sincs, csak most nem találtam más passzoló szót ide. nem is tudom, hogy mi az a barátság. szerintem nem is fogom megtudni, mert én, mint kezdeményező fél, én úgy ki vagyok zárva. nem is akarok igazából barátokat, pedig jó lenne. irénnek vallottam, hogy hozzám balázs áll legközelebb, és vagyis ha bárkit elfogadnék barátomnak, az ő lenne. de most hadd vigyem tovább a szálakat... én még azt is gondolom, hogy férfi és nő között nincs barátság, de ha balázs a barátom lenne, akkor mim lenne? persze itt megjegyzem, hogy nem bírnám vele elképzelni azt, hogy járjak vele.
nem értem magam, mert nem is vagyok egy kuthászkodó teremtés. ha lenne egy bolhapiac, akkor sem szívesen kotorásznék én ott (és ezt az én-t értsék büszkeségből való kijelentésnek) kincs után, csak akkor, ha irén mókásságában rábeszél, mert ő annyira anyagias, hogy szeret olcsón megúszni mindent. nem is látom át azt, hogy edddigi írásaim folyamán miért nem láttak meg a nézők sokmindent, pedig nem vagyok egy túlságosan racionális személy. sokszor elkap a lanyha életérzés, és érdekes, hogy én nem vagyok egy középpontú ember, de azért mégis lázongok ez az életérzés ellen. plusz az is érdekes, hogy túldramatizálok sokmindent. sokszor velejéig beleásom magam az általam fölfogott vélt helyzetembe, és elárvultként kezelem magam, hogy annak kezeltessek, de persze felhívnám megint egy "ellentmondásomra" a figyelmet: irént annyira nagyra tartom, hogy őt érzem magamhoz legközelebb, és róla mondom, hogy: ő van nekem. akkor én miért lennék elárvult? nála jobb testvért nem is találhatnék, mert szerintem nincs is->igen, még ebben megállapodtam magammal, hogy ez biztosan így van. tehát ha ő áll a piramis csúcsán, akkor mit akarok én? több kisebb rendű személyt, akik velem foglalkozzanak? sokszor nem találom magam a világban, ami persze csak azt jelenti, hogy sokszor, sok témában nem állapodok meg magammal. nem vagyok elég konkrét. amúgy irénről nem is írtam rosszakat, mert nem gondolom, hogy az számítana, mert nem is olyan jelentékűek, hogy törpülne is miattuk a szeretetem iránta. vagyis nem látok át "dolgokat", nem vagyok valódi értékrendet képviselő ember. irénre mondják, hogy makacs, miközben az én nemracionálisságom is elég öntörvényszerű. de persze ezt a jelzőt, hogy: ő makacs, ezt én is ráaggattam.
már megint túl sokat írok róla. bevallom, hogy nem szeretek gáborral igazából sokáig csetelni. általában én kérdezgetek tőle, és valahogy az unalom szinkronjába folyik a "beszélgetésünk" bele. általában tesókára hivatkozva lépek ki, mintha ő olyan lenne, aki elzavarókészséges. ha csak mortikával "beszélnék", akkor valószínűleg fel se mennék a csetre. ez az igazság. persze kedvelem, mert olyan megértő. aranyos fiúcska. nem olyan jó ez, hogy rá, mint fiúra csak az aranyos jelzőt bírom ruházni, de ha egyszer nincs más. pedig a lányokra szokták azt mondani, hogy: aranyos, kedves, szép. különben balázst tisztelem, gabikát csak megbecsülöm.
nagyon elfogult vagyok a szépségem iránt, mert igenis szépnek tartom magam, persze mindenkinek azt mondom, hogy csúnya vagyok. talán a meglepetésszerűség kedvéért. mindig tudom, hogy vigasztalni fognak, és cáfolni azt, hogy csúnya vagyok, és ez olykor olyan kiábrándító. az olyan emberekért rajongok, akik nem ilyenek. vagyis nem rajongok, inkább csak ragaszkodom hozzájuk.. vagy nem tudom. gondolok itt n+1-re, aki habár a küllemem dícséri, mégis elutasítóan áll hozzám, ami felcsigáz engem makrancossá. ez ki nem állhatóan törekvő, amolyan hisztis álláspont. sosem szeretem űzni, mert akik ezt a viselkedési formát űzik, őket lenézem. magamat pedig nem. olyan vagyok, mint egy férfi, aki azt várja, hogy megkapja, amit akar; a megalázkodást. hiszen ő addig mennyit megalázkodik. én is így érvelek, vagyis a magam munkásságát szeretném profitra váltani.
és már 1 éve várom, hogy találkozzak balázzsal. én csak várok, de ezzel akarok is valamit.. tőle. :D várom, hogy szerénységem elriassza őt fölényes kedvétől, és várom, hogy kiosszon, mert talán ő lehet az én mentorom, mint irénnek buddha apuka. persze én nem hívom buddha apukának balázst, ugyanis kettőnk között fennáll a vonzódás lehetősége, míg irén és tibi bácsi között nem. és vajon miért? mert tibi bácsi nagyon önmeghitt ember, aki azt tagadja legjobban, amit magában mások által gyanít, noha ki beszélt kettejük közt szerelemről....
szerző: irén. volt üdv.
