az őnélküleséget furcsállom, mert olyan szokatlan.. hiányzik és egyre inkább.. volt aki kiállt értem még magam helyett is, mert ugyanis én kis nyánylila alamuszi vagyok, aki inkább maga ellenére tesz, mintsem nem, csak, hogy kivágja magát olyan bazi jól a kellemetlen incidensekből, ami általában nem mindenkor jön össze, mert nem vagyok rátermett arra, hogy javítsak némit bennem. a problémamegoldó készségem úgy ahogy van jópocsék, mert mindig variálok és a túlkomplikálok..a körülményesebb utat járom be ahelyett, hogy egyenes volnék. de már végülis beleszokok abba, hogy semmi nem úgy jön össze, ahogy az de jó lenne.. én nem így akartam..és ez nem volt fair, hogy eképpen rendeződött.. nem bírom feldolgozni szerintem, s még igazán nem is tudatosult bennem a közelmúlt.. egy bukás is mennyire megviselt, s máig nem hevertem ki. szégyellem a milyenségem..tartok magamtól is, hogy nem megy helytállni.. rendkívül elkedvtelenedtem..egy csapásra magamba zuhantam és, hogy onnan kievickélek-e az is jókérdés. nap mint nap feladom, aztán meg de mégse inkább..hezitálok majd újratanácskozok, s legvégül igazán mégse állapodok meg..olyan groteszk ez az egész.. hát..na..szóval nem vagyok büszke magamra..nem is mintha volna mire fel.. hisz most is csak rinyálok?! ó de ciki.
biztosan, ha itt volna akkor megölelne..közelsége nyugtatna.. olyan hihetetlen, hogy másokra vagyok rászoruló. ez kábé annyit tesz, mintha saját boldogulásom egymagam nem bírnám kieszközölni.. akkor kérdem: mi lesz így velem? ezért kár a gőzért nagykorúsodni, hogy alább adjak magamból és bevárjam míg helyzetem hogyléte olybá' elfajul, hogy végképp kiábrándítson magamból, mert ugye, ha így "haladok", vagyis stagnálok akkor az ahhoz vezet, hogy előbb vagy utóbb a szemembe lealantasodok és emberségem oda lőn, ami meg azzal egyenlő, hogy nekem annyi. hát..na szép jövőkép..