hervadoztat ez az általános levertség és minden nappal egyreinkább magamra ébredek és szégyellem azt akkor amilyenné vált lettem, ezértis inkább távol álljon tőlem, hogy igazán szemügyre vegyem magam. nem mondom, hogy fáj a múltbéli én és a mostani se csak mintha mégis undorodnék magamtól. hogy is mondjam elembertelenedtem. de mindegyke. amúgy meg szerintem nem vagyok depressziós, csak kicsit és nem olyan szinten, hogy az nagyon egészségtelen volna.

ma írtam a mortikának véleményezést és jó néven vette még akkor is, úgy is, hogy nem ajnároztam túl, hanem inkább negatívumjaival tűzdeltem meg azt. de ő nem haragvó, hanem kis cukorfalatka, s ezért se bántanám meg a kis "párát". tisztelem. én végülis mindenkit tisztelek, mert mindenki méltó rá függetlenül attól miféle szerzet. szerintem már magáért azért, mert élnek és az azért nem piskóta (a mai világban). én is kellő kudarcok révén ill. árán úgyis racionálissá módosulok egykor.. (vagy mégse(?)) és akkor lehet majd engem is tisztelni talán. de rágódni az elközelgőn meg nem érdemes, mert akkor a most-ot szorítom el és azzal kiölném belőle a hasznosságát.

nem nagyon aktívkodtam ma, mert még a lakáson kívülre se bagóztam, hanem kuksoltam belül csak és kortyoltam be nyeletet. ma is a tea volt a menü. holnap szerintem a tesókát meg fogom lepni valamivel és tervezek be hosszú sétát is. már az útvonal megvan. ma a sógorék átruccantak kömlőre. bár én nem odazarándoklok majd.

a nővérke különben meg jó képmutató, mert az anyut gyakran manipulálja és őt, mert befolyásolható, így könnyen ellenünk (tesóka meg én ellenem) hangolja. amúgy meg nem igazán látok át a kétsznűségén, csak mindig legutóbbkor és, ha már vége a rossznak el is felejtem korán, mert úgyis csak akkor a nehéz, ameddig szezonja kitart, s aztán felesleges azt tovább ragozni, mert a volt-on az nem segít. a gyerkőcei nagyon aranyosak, bár néha neheztelek amiatt, mert sokszor ránk és anyukára ruházza rá egyet kettőt, holott meg nem vagyunk kötelesek velük. de így tűrőképességem korlátait eddztetem általuk legalább. persze nem vagyok különben brutál, mert a viszonyokhoz mérten jól tartom magam és azt meg, hogy kikeljek magamból nagyobb horderejű tett provokálja ki. szóval nem kell tőlem óvakodni, mert nem őrülök meg ok nélkül. (persze ez másnál is helyénvaló amúgy, mert mindenesetben van ok-okozati összefüggés)

most amúgy azon vacilálok, hogy befejezem ezt az egész blogozósdit, mert végülis blogombéli produktumom tesóka nagyba népszerűsíti és mondjuk egy ismeretlen esetében még csak hagyján, ha beleles, de mi van, ha nem idegenkedek a fürkészőtől.